Esettanulmányok
Vári Gergő vállalkozása
Vári Gergő karrierválasztásakor barátai példáját követte. Gergő Budapesten járt általános iskolába, majd egy amerikai középiskolában tanult, végül pedig Budapesten végzett egyetemet. Közgazdász mesterdiplomáját a kanadai McGill Egyetemen szerezte meg. Az egyetemen két kurzuson is részt vett, mely a vállalkozásalapításról, valamint a kisvállalkozások irányításáról szólt. Ezen kurzusokből később profitált is. Már akkor is vágyott arra, hogy megalapítsa saját vállalkozását, azonban nem érezte úgy, hogy megvan a kellő tapasztalata, tudása és kapcsolatrendszere egy vállalkozás elindításához. Ezen felül nem tudta, hogy milyen típusú vállalkozást indítson. Végül könyvvizsgálói munkát vállalt egy vállalatnál, ahol hat hónapig dolgozott. "Rájöttem, hogy nem tudok másoknak dolgozni, ez nem az én világom. Nem vagyok jó alkalmazott."
Az esettanulmány az alábbi linken (pdf) érhető el.